Főoldali szöveg

A Debreceni Sportuszoda 2006 óta a város és a térség vizes sportéletének emblematikus központja. A létesítmény egyszerre szolgálja a nemzetközi szintű és hazai élsportot, és versenyeket, a vízilabda-utánpótlást és a lakossági úszókat, miközben úszó edzőtáboroknak és különböző sportprogramoknak is otthont ad. A komplexum több mint 1200 fő befogadására alkalmas, így rangos sportesemények rendezésére is ideális.

A Sportuszoda gerincét egy 50 méteres, 10 pályás versenymedence adja, amelynek egyik különlegessége a mozgatható válaszfal, ennek köszönhetően a medence 25 vagy 33 méteres konfigurációban is használható, így rövidpályás versenyekre, vízilabda-mérkőzésekre és vegyes programokra egyaránt alkalmas. A versenymedencét egy 25 méteres edzőmedence, egy tanmedence, továbbá jakuzzi, merülőmedence és finn szauna egészíti ki. Az uszoda kültéri termálmedencével is rendelkezik, amely az edzések és versenyek utáni regenerációt segíti.

Az uszoda alapkövét 2005 novemberében tették le, a háromnapos átadó rendezvénysorozat 2006. október 13-án kezdődött; az első hivatalos sportesemények között a vízilabda Magyar Kupa elődöntői és döntői szerepeltek. 2008 decembere óta a Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. az üzemeltető.

A Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft. 2008 óta felel az uszoda üzemeltetéséért. Ez idő alatt a létesítmény folyamatos karbantartást, informatikai és gépészeti fejlesztéseket kapott, a 2019–2020-as nagy felújítás kulcselemei mellett a későbbi években is rendszeres volt a burkolati, gépészeti és szoftveres ellenőrzés és csere, a versenyrendezési minőség fenntartásáért. A hulladékhő-hasznosítási projekt pedig a következő évek energiafüggetlenségi és zöld működési törekvéseihez illeszkedik.

 A létesítmény az elmúlt években számos színvonalas viadalnak is otthont adott: házigazdája volt a 2007-ben megrendezett Rövidpályás Úszó Európa-bajnokságnak, több Úszó OB-nak, és a 2012-es Úszó Európa-bajnokságnak, 2021-ben a  FINA Férfi Vízilabda Világligának, 2022-ben a FINA Vizes Világbajnokság vízilabda csoport és középdöntő mérkőzéseknek, 2013-tól az évente több fordulós Hajós Alfréd Kupa úszó verseny sorozatnak. 


Bemutatkozunk

A Debreceni Sportuszoda 2006 óta a város és a térség vizes sportéletének emblematikus központja. A létesítmény egyszerre szolgálja a nemzetközi szintű és hazai élsportot, és versenyeket, a vízilabda-utánpótlást és a lakossági úszókat, miközben úszó edzőtáboroknak és különböző sportprogramoknak is otthont ad. A komplexum több mint 1200 fő befogadására alkalmas, így rangos sportesemények rendezésére is ideális.

A Sportuszoda gerincét egy 50 méteres, 10 pályás versenymedence adja, amelynek egyik különlegessége a mozgatható válaszfal, ennek köszönhetően a medence 25 vagy 33 méteres konfigurációban is használható, így rövidpályás versenyekre, vízilabda-mérkőzésekre és vegyes programokra egyaránt alkalmas. A versenymedencét egy 25 méteres edzőmedence, egy tanmedence, továbbá jakuzzi, merülőmedence és finn szauna egészíti ki. Az uszoda kültéri termálmedencével is rendelkezik, amely az edzések és versenyek utáni regenerációt segíti.

Az uszoda alapkövét 2005 novemberében tették le, a háromnapos átadó rendezvénysorozat 2006. október 13-án kezdődött; az első hivatalos sportesemények között a vízilabda Magyar Kupa elődöntői és döntői szerepeltek. 2008 decembere óta a Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. az üzemeltető.

A Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft. 2008 óta felel az uszoda üzemeltetéséért. Ez idő alatt a létesítmény folyamatos karbantartást, informatikai és gépészeti fejlesztéseket kapott, a 2019–2020-as nagy felújítás kulcselemei mellett a későbbi években is rendszeres volt a burkolati, gépészeti és szoftveres ellenőrzés és csere, a versenyrendezési minőség fenntartásáért. A hulladékhő-hasznosítási projekt pedig a következő évek energiafüggetlenségi és zöld működési törekvéseihez illeszkedik.

A létesítmény az elmúlt években számos színvonalas viadalnak is otthont adott: házigazdája volt a 2007-ben megrendezett Rövidpályás Úszó Európa-bajnokságnak, több Úszó OB-nak, és a 2012-es Úszó Európa-bajnokságnak,  2021-es FINA Férfi Vízilabda Világligának,  2022-ben megrendezett FINA Vizes Világbajnokság vízilabda csoport és középdöntő mérkőzéseknek.

Eddigi események

Feltöltés alatt...

DSI úszószakosztály


Házirend

https://www.debrecenisportcentrum.hu/letoltes/sportuszoda.pdf

Kapcsolat

Telefon (nyitvatartási időben): +36 30 169 2060

 

Mikáczó György
Létesítményvezető
E-mail cím: csopvez@debrecenisportcentrum.hu


Műszaki paraméterek

A Sportuszoda épülete:

Pince+földszint+I.-II. emeletes fejépületre és alápincézett medencetérre tagozódik. A fejépület foglalja magában a kiszolgáló.kiegészítő funkciókat, a medencecsarnokban a medencék és a nézőtér kapott helyett. 

A létesítmény alapvetően monolit pillérvázas-síkfödémes kialakítású, a nagytér lefedése acél rácsos szerkezet.

Az épület területe 10757,1 m2. A nézőtér befogadóképessége: 1213 fő.

A Sportuszoda napi befogadóképessége: 

Hétköznap: 2 597 fő; Szombat: 1 948 fő; Vasárnap: 1 786 fő

A közönség részére 400 öltözőszekrény áll rendelkezésre.

Teljes vízfelület: 1823,5 m2

Összes víztérfogat: 3940 m3

Medencék adatai:

Versenymedence: Méret: 52,5×25 m

                            Vízmélység: 2,2-2,5 m

                            Vízfelület: 1312,5 m2

                            Víztérfogat: 3056 m3

                            Vízhőmérséklet: 26-28 Celsius fok

Edzőmedence:     Méret: 13,5×25 m

                            Vízmélység: 2,2 m

                            Vízfelület: 337,5 m2

                            Víztérfogat: 742,5 m3 Vízhőmérséklet: 26-27
                            Vízhőmérséklet: 26-28 Celsius fok

Oktatómedence:   Méret: 12×6 m

                            Vízmélység: 0,84 m

                            Vízfelület: 106,5 m2

                            Víztérfogat: 85,2 m3

                            Vízhőmérséklet: 32-33 Celsius fok

Jakuzzi medence: Méret: 3,62 m

                            Vízmélység: 0,95 m

                            Vízfelület: 10 m2

                            Víztérfogat: 85,2 m3

                            Vízhőmérséklet: 33-35 Celsius fok

Merülő medence: Méret: 2 m

                            Vízmélység: 1,2 m

                            Vízfelület: 2,95 m2

                            Víztérfogat: 3,5 m3

                            Vízhőmérséklet: 15-17 Celsius fok

Szolgáltatások

Bérelhető helyiségek és felületek

Büfé

A Debreceni Sportuszoda I. emeletén található büfé szendvicsek; hot-dog;francia pirítós; üditők; pogácsák; sütemények széles választékával várják kedves Vendégeinket!

Nyitvatartás:

Hétfő-Péntek: 06:30-09:00; 13:30-19:30

Szombat-Vasárnap: Rendezvények ideje alatt

 

Egyéb díjak

Kerékpár tároló

A Sportuszoda főbejárata előtti kerékpártároló nem őrzött, a kerékpárokat a vendégek saját felelősségükre helyezhetik el az uszodában tartózkodásuk idejére.

A Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft a tárolókban elhelyezett kerékpárokért semmilyen anyagi felelősséget nem vállal.

Wellness szolgáltatások

Egy kimerítő úszó edzés után (avagy helyett), az alábbi szolgáltatásainkat ajánljuk:

  • Szauna - Edzi a szivet, fejleszti a keringési rendszert, erősíti az immunrendszert. Jó hatással van a bőrre, segíthet az álmatlanságban szenvedőknek.
  • Jacuzzi - A vízsugár felfrissíti és a buborékok lágyan masszírozzák a testet. Javítja a szervezet védekezőképességét, fokozza az öngyógyulást. Ötvözi a víz, a meleg levegő, az oxigén (ózon), a masszázs természetes gyógyító hatását.

  • Merülőmedence  - 16 fokos vízzel telített medence, szaunázás közben, illetve után ajánlott a használata. Serkenti a vérkeringést, a pórusokat összehúzza, kiválóan oldja a stresszt.

Bérleti díjak 2025. szeptember 1-től

Debreceni Sportuszoda pálya és medence bérleti árjegyzék 2025. szeptember 1-től
 

50 m medence
Hétköznap 6:00-8:00 és 15:00-18:30, illetve hétvégén egész nap18 700 Ft/óra/pálya
Hétköznap 08:00-15:00 és 18:30-22:0013 200 Ft/óra/pálya

Hétköznap 6:00-8:00 és 15:00-18:30, illetve hétvégén egész nap (egész medence)

148 500 Ft/óra

Hétköznap 08:00-15:00 és 18:30-22:00 (egész medence)

105 600 Ft/óra
 


25 m medence
Hétköznap 6:00-8:00 és 15:00-20:00, illetve hétvégén egész nap12 550 Ft/óra/pálya
Hétköznap 08:00-15:0010 500 Ft/óra/pálya
Hétköznap 20:00-22:0010 500 Ft/óra/pálya
Hétköznap 6:00-8:00 és 15:00-20:00, illetve hétvégén egész nap (egész medence)62 700 Ft/óra
Hétköznap 08:00-15:00 (egész medence)52 800 Ft/óra
Hétköznap 20:00-22:00 (egész medence)52 800 Ft/óra
 
Egész tanmedence31 700 Ft/óra
Fél tanmedence20 900 Ft/óra
 
Uszoda teljes bérlése272 000 Ft /óra
Rekreációs terem8 200 Ft /óra

 

 

Megjegyzés:
Az áraink a 27 %-os ÁFÁ-t tartalmazzák.
A Debreceni Sportuszoda nyilvánosan közzétett Házirendjének megszegése a szolgáltatásból való kizárást vonja maga után.
Úszásoktatás és edzések tartása kizárólag szerződéssel rendelkező partnereink által bérelt pályákon és medencékben megengedett.
A chipkártyás karszalag elvesztése esetén bruttó 1.250 Ft, azaz ezerkettőszázötven forint pótdíj fizetendő.
A Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft, mint a Debreceni Sportuszoda üzemeltetője a változtatás jogát fenntartja.

Árak és nyitvatartás

BÉRLETVÁSÁRLÁSI AKCIÓ RÉSZLETEKÉRT
KATTINTS A KÉPRE!

TÁJÉKOZTATÁS: 

A Sportuszoda ZÁRVA tart: 2025. december 13. - 2026. január 4. között.

Nyitás: 2026. január 5. (hétfő)

AZ USZODA NYITVATARTÁSI IDEJE:

  • Hétköznap: 6:00-22:00
  • Szombat: 08:00-20:00
  • Vasárnap: 08:00-19:00


MEDENCEZÁRÁS:

  • Hétköznap: 21:30
  • Szombat:19:30
  • Vasárnap: 18:30


PÉNZTÁR NYITVA TARTÁS:

  • Hétköznap: 06:00- 21:00
  • Szombat: 08:00-19:00
  • Vasárnap: 08:00-18:00


FELIRATKOZÁS


BÉRLETAKCIÓ: 2026. ÉVRE VÁSÁROLT BÉRLETRE
AKCIÓ IDŐTARTAMA: 2025. DECEMBER 3-14.

Bérletvásárlás:  2025. december 5-től 12-ig: a létesítmény nyitvatartási idejében,

2025. december 13-14-én a Hajós Alfréd Kupa úszóverseny ideje alatt, a pénztár nyitvatartási idejében.: 7:00-18:00 óra


ÚSZÓBÉRLET

  •  10 alkalmas úszóbérlet: 18 700 Ft   Akciósan: 16 830 Ft

(Hétköznap teljes nyitvatartási időben)

Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: nem használható

  • 30 alkalmas úszóbérlet: 54 100 Ft  Akciósan: 48 690 Ft

(Hétköznap teljes nyitvatartási időben)

Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: nem használható

  • 50 alkalmas úszóbérlet:   88 300 Ft Akciósan: 79 470 Ft

(Hétköznap teljes nyitvatartási időben)

Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: nem használható

  •  100 alkalmas úszóbérlet: 167 000 Ft Akciósan: 150 300 Ft

(Mindennap teljes nyitvatartási időben)

Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan


DIÁK / NYUGDÍJAS BÉRLET

  •   10 alkalmas Diák/Nyugdíjas bérlet: 18 700 Ft Akciósan: 16 830 Ft

(Mindennap teljes nyitvatartási időben)

Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 30 alkalmas Diák/Nyugdíjas bérlet: 54 100 Ft  Akciósan: 48 690 Ft

(Mindennap teljes nyitvatartási időben)

Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

FELNŐTT BÉRLET

  • 10 alkalmas Felnőtt bérlet:  27 500 Ft  Akciósan: 24 750 Ft

(Mindennap teljes nyitvatartási időben)

Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 30 alkalmas Felnőtt bérlet:  80 100 Ft  Akciósan: 72 090 Ft

(Mindennap teljes nyitvatartási időben)

Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 10 alkalmas kombinált bérlet (uszoda+szauna):   40 150 Ft  Akciósan: 36 135 Ft

(Mindennap teljes nyitvatartási időben)

Hétköznap: max. 4 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 30 alkalmas kombinált bérlet (uszoda+szauna):  116 500 Ft Akciósan: 104 850 Ft

(Mindennap teljes nyitvatartási időben)

Hétköznap: max. 4 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan


AKCIÓ IDŐTARTAMA, AKCIÓS BÉRLET VÁSÁRLÁSI IDŐSZAK: 

2025. december 5-től 13-ig: a létesítmény nyitvatartási idejében,


---

ÁRAK

2025. szeptember 1-től érvényesek:


JEGYTÍPUSOK:


  • Felnőtt jegy: 2 950 Ft
    (hétvégén teljes nyitvatartási időben)
    hétvégén: korlátlan, hétközben: nem váltható
  • Diák- és nyugdíjas jegy: 1 990 Ft
    (hétvégén teljes nyitvatartási időben)
    hétvégén: korlátlan, hétközben: max.3 óra
  • Gyerekjegy (3-7 éves korig): 990 Ft
    (minden nap teljes nyitvatartási időben)
    hétvégén: korlátlan, hétközben: max.3 óra
  • Családi jegy: 6 900 Ft
    (2 felnőtt + 2 gyermek, hétvégén, szauna használat nélkül, hétvégén teljes nyitvatartási időben)
    hétvégén: korlátlan. hétközben: nem váltható
  • Szauna pótjegy: 2 390 Ft
    (használat utáni fizetéssel, kizárólag uszodabelépővel együtt érvényes, hétvégén teljes nyitvatartási időben)
    az uszoda belépő szerint
  • Kombinált jegy: 4 250 Ft
    (uszoda + szauna, hétvégén teljes nyitvatartási időben)
    hétvégén: korlátlan, hétközben: max. 4 óra
  • Úszójegy: 1 990 Ft
    (hétköznap teljes nyitvatartási időben)
    hétvégén: nem váltható, hétközben: max. 3 óra 


 BÉRLETTÍPUSOK ÉS ÁRAI 

2025. szeptember 1-től érvényesek:


  • 10 alkalmas úszóbérlet: 18 700 Ft

          (Hétköznap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: nem használható

  • 30 alkalmas úszóbérlet : 54 100 Ft

          (Hétköznap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: nem használható

  • 50 alkalmas úszóbérlet: 88 300 Ft

          (Hétköznap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: nem használható

  • 100 alkalmas úszóbérlet: 167 000 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 10 alkalmas Diák/Nyugdíjas bérlet: 18 700 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 30 alkalmas Diák/Nyugdíjas bérlet: 54 100 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 10 alkalmas Felnőtt bérlet: 27 500 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 30 alkalmas Felnőtt bérlet : 80 100 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 10 alkalmas kombinált bérlet (uszoda+szauna): 40 150 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 4 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 30 alkalmas kombinált bérlet (ÚJ) (uszoda+szauna): 116 500 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 4 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan


Az áraink a 27 %-os ÁFÁ-t tartalmazzák!


  • A Debreceni Sportuszoda nyilvánosan közzétett Házirendjének súlyos megszegése a szolgáltatásból való kizárást vonja maga után.
  • Valamennyi belépőjegy és bérlet - hétköznap - időkorlát túllépése esetén a vendég az aktuális jegy és bérlet típusnak megfelelő 50%-os pótdíj megfizetésére köteles. A pótdíj megfizetése önmagában további szolgáltatás igénybevételére nem jogosít.
  • Mindennemű sporteszköz illetve úszásoktatáshoz szükséges további eszközök használata TILOS!
  • Úszásoktatás és edzések tartása kizárólag szerződéssel rendelkező partnereink által bérelt pályákon megengedett.
  • A kedvezmények igénybevételéhez a megfelelő dokumentumokat kérjük felmutatni.
  • A bérletek az aktuális év december 31-ig érvényesek.
  • Bérletes belépések és napi jegyek váltása az uszoda terheltségétől függően lehetséges.
  • A chipkártyás karszalag elvesztése esetén bruttó 1250 Ft, azaz ezerkettőszázötven forint pótdíj fizetendő.
  • A megváltott jegyek, bérletek az ÁFA tartalmon túl, felelősség és baleset biztosítást is tartalmaznak.
  • A Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft, mint a Debreceni Sportuszoda üzemeltetője a változtatás jogát fenntartja.



   

Bérletvásárlási akció



DEBRECENI SPORTUSZODA BÉRLETVÁSÁRLÁSI AKCIÓ

2026-os bérletekre: 10% kedvezmény!

Akció időtartama: 2025. december 3-14-ig


Most különleges ajánlattal várunk: minden bérlet 10% kedvezménnyel kapható, így még kedvezőbb áron élvezheted az úszás, a vízi edzések és a kikapcsolódás élményét.

Használd ki az akciót, és tedd a rendszeres sportolást mindennapjaid részévé! Ajándékozd magadnak, vagy akár szerettednek az úszás örömét!


AKCIÓS BÉRLETÁRAK 2026

ÚSZÓBÉRLET

  •    10 alkalmas úszóbérlet:   18 700 Ft      Akciósan: 16 830 Ft

          (Hétköznap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: nem használható

  • 30 alkalmas úszóbérlet:  54 100 Ft           Akciósan: 48 690 Ft

          (Hétköznap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: nem használható

  • 50 alkalmas úszóbérlet:   88 300 Ft         Akciósan: 79 470 Ft

          (Hétköznap teljes nyitvatartási időben)

        Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: nem használható

  •  100 alkalmas úszóbérlet:   167 000 Ft    Akciósan: 150 300 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan


DIÁK / NYUGDÍJAS BÉRLET

  •   10 alkalmas Diák/Nyugdíjas bérlet:  18 700 Ft             Akciósan: 16 830 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 30 alkalmas Diák/Nyugdíjas bérlet:   54 100 Ft             Akciósan: 48 690 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan


FELNŐTT BÉRLET

  • 10 alkalmas Felnőtt bérlet:   27 500 Ft          Akciósan: 24 750 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 30 alkalmas Felnőtt bérlet:   80 100 Ft          Akciósan: 72 090 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 3 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 10 alkalmas kombinált bérlet (uszoda+szauna):   40 150 Ft      Akciósan: 36 135 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 4 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan

  • 30 alkalmas kombinált bérlet  (uszoda+szauna):  116 500 Ft     Akciósan: 104 850 Ft

          (Mindennap teljes nyitvatartási időben)

           Hétköznap: max. 4 óra; hétvégén és ünnepnap: korlátlan


AKCIÓ IDŐTARTAMA, AKCIÓS BÉRLET VÁSÁRLÁSI IDŐSZAK: 

2025. december 5-től 12-ig:  a létesítmény nyitvatartási idejében,

2025. december 13-14-én a Hajós Alfréd Kupa úszóverseny ideje alatt, a pénztár nyitvatartási idejében. 


Az árakról és a nyitvatartásról és egyéb információkról az alábbi linkre kattintva tájékozódhatnak: ÁRAK és NYITVATARTÁS



FELIRATKOZÁS


AZ USZODA NYITVATARTÁSI IDEJE alatt vásárolhatók meg az akciós bérletek:  2025. december 5-től 12-ig

  • Hétköznap: 6:00-22:00
  • Szombat: 08:00-20:00
  • Vasárnap: 08:00-19:00

A Hajós Alfréd Kupa úszóverseny ideje alatt is megvásárolhatók a kedvezményes bérletek, a pénztár nyitvatartási idejében:

2025. december 13-14: 8:00-17:00


TÁJÉKOZTATÁS: 

A Debreceni Sportuszoda ZÁRVA tart: 2025. december 13. (szombat) - 2026. január 4. (vasárnap) között

Nyitás: 2026. január 5. (hétfő)


Tájékoztatjuk, hogy a 2025. évben már megvásárolt bérletek felhasználási idejét az alábbi módon meghosszabbítjuk: 

  • 10 alkalmas bérleteket: 2026. január 31-ig,
  • 30, 50, 100 alkalmas bérleteket: 2026. március 31-ig


KAPCSOLAT és INFORMÁCIÓ: 

Telefon (nyitvatartási időben): +36 30 169 2060



Szeretettel várjuk a Debreceni Sportuszodában!